Kedves Érdeklődő!
Szeretettel köszöntelek az oldalamon!

Dr. Irsevicsné Mezei Nikolett
Kozmetikus, sminktetováló mester, oktató, szemhéj specialista, a DermArtist Aesthetic alapítója és tulajdonosa, a PIXY technika megálmodója.
13 éve dolgozom sminktetoválóként. Ez idő alatt több ezer sminktetoválást készítettem, és számomra ma is minden vendég egy új, személyre szabott feladat.
Munkám során nem egy adott sablont szeretnék ráilleszteni egy arcra. A célom az, hogy a forma, a szín és a technika összhangban legyen a vendég egyéni adottságaival, karakterével és elképzeléseivel. Kiemelten fontos számomra a precíz tervezés, az aszimmetriák megfelelő kezelése és a természetes, harmonikus végeredmény.


A szakmai fejlődés kezdettől meghatározó része a pályámnak. Az elmúlt évek során több mint 30 hazai és nemzetközi szakmai képzésen, mesterkurzuson és konferencián vettem részt, ahol a szakma elismert mestereitől tanulhattam.
7 éve oktatok sminktetoválást, ez idő alatt több mint 100 tanulóval dolgoztam együtt. Oktatóként nem csupán egy technikát szeretnék megmutatni, hanem azt a szakmai gondolkodást és biztos alapot átadni, amelyre később önállóan is lehet építeni.
Számomra a sminktetoválás ma is folyamatos tanulást, fejlődést és alkotást jelent.
13 év szakmai tapasztalat • Több ezer elkészített sminktetoválás • 7 év oktatói tapasztalat • 100+ tanuló
DERMARTIST AESTHETIC
Szépség. Szakértelem. Bizalom.
A DermArtist Aesthetic alapítójaként és tulajdonosaként fontos volt számomra, hogy olyan helyet hozzak létre, ahol a magas színvonalú szakmai munka igényes, nyugodt és barátságos környezettel találkozik.
Budakeszin, Budapest közvetlen közelében várjuk vendégeinket.
A szalonban a sminktetoválás mellett prémium elektrokozmetikai és bőrfiatalító kezelések, lézeres tetoválás-eltávolítás, valamint orvos-esztétikai kezelések is elérhetők.
2092 Budakeszi, Széchenyi utca 219.

Szolgáltatások
Eredményeim
Nemzetközi szakmai elismerés:
IBA Beauty Awards XXVI
Innovator in PMU Techniques ’22
Top Permanent Make Up Trainer
A legnagyobb elismerés számomra továbbra is vendégeim és tanulóim elégedettsége.
13 év szakmai tapasztalat
Több ezer elkészített sminktetoválás
7 év oktatói tapasztalat
100+ tanuló
IBA Beauty Awards XXVI
Innovator in PMU Techniques ’22
Top Permanent Make Up Trainer
2022 – Beauty Forum Budapest – előadó / speaker – PIXY Brows technika
2025 – WULOP Worldwide PMU Championship – Magyarország Semi Final – 4. hely, Eyeliner Shading kategória
Mestereim:
- Sviatoslav Otchenash,
- Tony Belfatto – Hyperrealistic Brows,
- Oksana Martynenko -Cashmere Brows,
- Paulina Osinkowska -POWDER Brows,
- Nataliya Yeremenko Master Hands mesterképzés,
- Nataliya Yeremenko W-Brows szálazott szemöldök technika,
- Stuhl Andrea- Laser tattoo removal
- Vámos Mónika-Medical tattoo,
- Dóra Hollós-Angels Brow,
- Hódi Erika-Ipl, SHR,
- dr. Vita Pertseva LIP, Brows, Eyelinershading,
- dr. Kárász Tamás -Esthetic Mesotherapy,
- Olha Chik Soft Liner, Aquarelle Lips, Magic SHADING Brows,
- Verica Blasko-VIP EYELINERSHADING PROGRAM
- Marina Bondar -Lip tattoo
- Anna Kutsevolova- Hyperrealistic Brows
- Albina Lazareva- Pigmentology
- Ewa Scieszka – Pigmentology
- Habriiela Andrashchikova – Removal technique
- Nadezhda Hayustova- Delicate EYELINER SHADING ROSA conference
- Zuzanna Czeczot Hyperrealistic Hairstroke Brows
- Olcsvári Renáta-Lips for Kiss
- Alex Mayl -Lip tattoo
- Dovile Paulauskaite- Ombre Lips
Időpontfoglalás
Kedves leendő és meglévő vendégeink!
Annak érdekében, hogy minden vendégünk számára megfelelő időt, nyugodt körülményeket és magas színvonalú szolgáltatást tudjunk biztosítani, szalonunkban időpontfoglalási díj került bevezetésre.
A foglalási díj biztosítja a lefoglalt időpontot, amelyet kizárólag az adott vendég számára tartunk fenn. Egy-egy kezelés vagy sminktetoválás több órát is igénybe vehet, ezért egy későn lemondott vagy fel nem használt időpontot sok esetben már nincs lehetőségünk más vendég számára felajánlani.
Az időpontfoglalási díj összege és feltételei szolgáltatásonként, illetve szakemberenként eltérhetnek. Kérjük, az időpontfoglalás előtt olvassa el az adott szolgáltatásra vonatkozó feltételeket.
IDŐPONTFOGLALÁSI DÍJ
Sminktetoválás – Dr. Irsevicsné Mezei Nikolett
Sminktetoválás esetén az időpontfoglalási díj 20 000 Ft / terület.
Az időpont az összeg beérkezését követően válik véglegessé. A foglalási díj rendezésére az időpont egyeztetésétől számított 24 óra áll rendelkezésre.
OTP Bank
11773425-00118705-00000000
Számlatulajdonos: Irsevicsné Mezei Nikolett Ágnes
A foglalási díj a szolgáltatás árába beszámításra kerül.
Lézeres tetoválás-eltávolítás – Dr. Irsevicsné Mezei Nikolett
A lézeres tetoválás-eltávolításhoz nem szükséges időpontfoglalási díj.
Prémium elektrokozmetikai és bőrfiatalító kezelések – Kiss Alexandra
A kezelések időpontfoglalási díja 10 000 Ft.
A foglalás és a foglalási díj rendezése közvetlenül Alexandrával, az ő saját foglalási rendszerében történik.
Orvos-esztétikai kezelések – Dr. László Zsófia
Az orvos-esztétikai kezelések időpontfoglalási díja 10 000 Ft.
Az időpontfoglalás és a foglalási díj rendezése közvetlenül Dr. László Zsófiával történik.
Telefon: 06 20 960 7654
E-mail: laszlozsofi.dr@gmail.com
Instagram: @laszlozsofi.dr
LEMONDÁS ÉS IDŐPONT-MÓDOSÍTÁS
A lefoglalt időpont egy alkalommal módosítható, amennyiben ezt legalább 48 órával az időpont előtt jelzi.
Amennyiben a szolgáltatást lemondja, és nem szeretne új időpontot, a foglalási díj nem jár vissza.
24 órán belüli lemondás vagy meg nem jelenés esetén a foglalási díj elvész.
Betegség természetesen előfordulhat. Amennyiben emiatt nem tud megjelenni, kérjük, lehetőség szerint legalább 24 órával korábban jelezze, és egyeztetünk egy másik időpontot.
A módosításnál kérjük, vegye figyelembe a nyitvatartási időt is. Hétfői időpont módosítását lehetőség szerint legkésőbb az azt megelőző pénteken jelezze.
SMINKTETOVÁLÁS KORREKCIÓ
Sminktetoválás esetén a korrekció – amennyiben szükséges – az első alkalomtól számított 6–12 héten belül végezhető el.
A sminktetoválás alapára a korrekció díját nem tartalmazza. A korrekció díját az aktuális árlista tartalmazza.
A lefoglalt korrekciós időpont egy alkalommal módosítható. Amennyiben ezt követően ismételt időpont-módosításra van szükség, a korrekció már az aktuális frissítés áron vehető igénybe.
KÉSÉS ÉS KORÁBBI ÉRKEZÉS
Kérjük, érkezzen pontosan a lefoglalt időpontra.
Néhány perc késés természetesen előfordulhat, azonban 15 percnél hosszabb késés esetén előfordulhat, hogy a szolgáltatás már nem végezhető el a rendelkezésre álló időben megfelelő minőségben.
Kérjük, túl korán se érkezzen. Az előző vendég kezelése, a fertőtlenítés és a következő kezelés előkészítése miatt nem biztos, hogy a megbeszélt időpont előtt fogadni tudjuk.
KÍSÉRŐ
A kezelések zavartalan, nyugodt és higiénikus körülményeinek biztosítása érdekében kérjük, lehetőség szerint kísérő nélkül érkezzen.
A kezelések során teljes figyelmünket az éppen nálunk lévő vendégre fordítjuk, ezért fontos számunkra a nyugodt, zavartalan környezet.
TELEFON ÉS ÜZENETEK
Telefonhívásokat és üzeneteket hétfőtől péntekig 8:00–17:00 között tudunk fogadni.
Kezelések közben – higiéniai okokból és az éppen nálunk lévő vendég iránti tiszteletből – nem használjuk a telefonunkat, ezért előfordulhat, hogy nem tudunk azonnal válaszolni vagy visszahívni.
A megkeresésekre a kezelések közötti szünetekben vagy a munkanap végén válaszolunk.
Köszönjük türelmét és megértését!
KONZULTÁCIÓ – SMINKTETOVÁLÁS
A sminktetoválást minden esetben konzultáció előzi meg, amely történhet személyesen, online vagy videó formájában.
A konzultáció során átbeszéljük elképzeléseit, a megfelelő formát, technikát és színt, valamint az esetleges kizáró tényezőket.
Korábbi sminktetoválás esetén különösen fontos az előzetes egyeztetés, hiszen fel kell mérni annak állapotát, színét és formáját, valamint szükség esetén az eltávolítás vagy halványítás lehetőségét.
A konzultáció egyik felet sem kötelezi a szolgáltatás igénybevételére vagy elvégzésére.
A személyes konzultáció díja 15 000 Ft, amelyből a szolgáltatás igénybevétele esetén 10 000 Ft levonásra kerül.
BÉRLETEK – KISS ALEXANDRA KEZELÉSEI
Alexandra bérletes kezeléseinél 24 órán belüli lemondás vagy meg nem jelenés esetén az adott alkalom a bérletből levonásra kerül.
A bérletekhez és időpontfoglalásokhoz kapcsolódó további feltételek Alexandra saját foglalási rendszerében találhatók.
